Összefogás Vetélkedő 2013

Összefogás Vetélkedő 2013

A megyék tőkevonzó képessége, valamint a KKV vállalatok ötletessége, problémamegoldó képessége lesz a vetélkedés tárgya. Indul a KKVHÁZ Összefogás Vetélkedő Magyarország 2013!

A program:

A benevezett megyék 5, egyenként 4 tagú csoportba kerülnek. 2013. szeptember 18 és 25 között a csapatok és tagjaik a KKVHÁZ.hu oldalán kialakított felületen bemutatkoznak.

2013. szeptember 25-én 12:00 órakor a csapatok ugyanazt a 3 kérdést kapják, a kérdések megfogalmazására felkért országosan ismert, köztiszteletben álló személyekből álló bizottságtól. A csapatoknak a válaszadásra 24 óra áll a rendelkezésre.

Az első forduló eredményhirdetése és a győztesek második fordulós csoportba osztására 2013. október 2-án szerdán, 12:00-kor kerül sor a Hungexpo Vásárvárosában a Business Expo keretében.

Minden csoportból az a 2 megye csapata jut a középdöntőbe, amelyik az október 2-án 12:00- kor lezárt internetes szavazáson a legtöbb közönség szavazatot kapta. A továbbjutottakat közjegyző jelenlétében azonnal újabb csoportokba sorsoljuk. A játék folytatásában a továbbjutottak immár 2 darab 5 tagú csoportban versenyeznek, ahonnan szintén 2-2 továbbjutó van.

A megyéknek a második fordulóban módjuk van a korábbi bemutatkozásaikat módosítani. Az új tartalom megjelenítésére 2013. november 13 és 20 között van lehetőség. A Bizottság 2013. november 20-án 12:00-kor újabb 3 kérdést intéz a versenyben lévő csapatokhoz. A csapatoknak a válaszadásra ezúttal is 24 óra áll a rendelkezésre. A csapatok bemutatkozását és a határidőben megérkező válaszaikat a közönség egy héten át „kedvelheti”. Ebben a fordulóban is az a két megye jut tovább a csoportból, aki a legtöbb internetes szavazatot kapta.

A második forduló ünnepélyes eredményhirdetése 2013. november 27-én 18:00-kor egy KKVHÁZ KLUB est keretében történik az Edutus Főiskola konferencia központjában, Budapesten.

Ekkor derül ki az is, hogy melyik megye ad otthont a döntőnek.

A négyes döntő 2013. december 6-án, pénteken, Mikulás napján lesz az ötödik helyezett megye Közgyűlése dísztermében 14:00 órai kezdettel.

Az eseményen megjelenhet minden megye teljes csapata, kiegészülve a versenyen kívül induló kiválasztott civil szervezetek csapataival.

Felszólal a rendezvénynek helyszínt adó megye Közgyűlésének elnöke, valamint a Kérdező Bizottság képviselője is.

A döntőben a csapatok ismét 3 kérdést kapnak a Bizottságtól. 45 perc vita és gondolkodási idő után minden csapat egy személyt állít, aki prezentálja a megyei csapat véleményét. A kiválasztottak valamennyien elhagyják a termet és egyenként bejőve prezentálnak. A szabály azokra is vonatkozik, akik versenyen kívüli meghívásra indultak. A versenyt az a csapat nyeri, aki a házigazda megye képviseletében meghívott vállalkozói közönségtől a legtöbb szavazatot kapta.

A versenyen kívül indulók legjobbja közönség díjat kap.

A győztes megye közgyűlése elnöke tartja az esemény záró beszédét. A győztes megye minden csapattagja jelentős jutalmakat kapnak az esemény főszponzorától és támogatóitól. A KKVHÁZ vándordíját a győztes megye őrzi egy évig. A győztes csapat minden tagját egyenként bemutatja a KKVHÁZ.hu oldal és egy évig a termékeik és szolgáltatásaik megjelenítésére is módot ad.

A feladat:
A csapatoknak néhány nap áll majd a rendelkezésére, hogy a megyéjükről egy internetes bemutatót készítsenek. Itt elsősorban a megye tőkevonzó képességét, befektető barát lehetőségeit és más előnyeit kérjük bemutatni.

A csapatok egymástól függetlenül egy időben válaszolnak, egy köztiszteletben álló gazdasági szakemberekből álló bizottság kérdéseire.

A konkrét kérdések titkosak, de a Bizottság a következő területekről meríti majd őket:

– Forráshoz jutási lehetőségek (pályázat, hitel, kockázati tőke)
– Biztosítási lehetőségek és problémák
– Foglalkoztatási kérdések
– Szakképzés és a felnőttképzés kérdései
– Adózási kérdések, különös tekintettel a kisvállalatok számára elérhető adónemek tapasztalataira
– K+F és az innováció problémakörei
– Családbarát foglalkoztatás
– Exportképesség fokozás
– Beszállítói képesség növelése
– Vállalat üzemviteli kérdések

A csapatok javaslatokat is tehetnek a gazdasági környezet általuk jónak ítélt változtatására

Költség:
A megyék és a vállalatok részvétele a versenyben térítésmentes. A költségeket a szponzorok állják. A szponzoráció biztosítása pedig a főszervező feladata.
Nyereség:
Az a vállalat aki bejelentkezik a versenyre térítés nélkül linket kap a megyéje versenyoldalán. Ezt fenntartjuk legalább egy évig.
Azt aki a megyei válogatott csapatba kerül, térítés mentesen bemutatjuk, interjút is készítünk vele és link bannert kap tőlünk. Ezt is fenntartjuk egy évig.
Az a megyei csapat, aki döntőbe kerül, kiemelt megyei bemutatkozást kap, miközben a tagjai élvezik a az előbbiekben részletezett bemutatásokat.
Az a megyei csapat, aki megnyeri a 2013.-évi versenyt vándor serleget kap és tagjai a bemutatásokon túl az esemény szponzoraitól
nagy értékű ajándékokat kapnak

INDULJON A VERSENYEN MERT NÁLUNK JÁTSZVA PROFITÁLHAT!

Tovább a jelentkezéshez a KKVHÁZ oldalán>>